Kívülállóknak a kreatív emberek, művészek élete csupa öröm, mert hiszen milyen jó is nekik, abból élnek, amit szeretnek csinálni, nem? A mai két történet azért árnyalja ezt a képet, mert...
Meghallgatom#45 Mások élete – Molnár Piroska, Hajdu András
Van úgy, hogy egy tőlünk nagyon különböző, nálunk jóval nehezebb sorsú emberrel találkozunk, és ez elgondolkozásra késztet, megváltoztatja az életszemléletünket, sőt, akár az életünket...
Meghallgatom#43 Második esély – Miklós Marcell, dr. Szebeni János
Hajlamosak vagyunk az életünkből csak a szépre, a jóra emlékezni. Pedig egy emberi élet leírható megtorpanásokkal, kudarcokkal, mélyrepülésekkel is. Amikor úgy érezzük, falba ütköztünk, nincs...
Meghallgatom#42 A félelemmel szemben – Barakonyi Szabolcs, Tóth Benedek
Két történet a veszéllyel való szembenézésről. Az ilyen szélsőséges helyzetekben valamit hirtelen megismerünk, megértünk magunkból és a világból. Zene: Bonfire by An Jone (téma); Palms...
Meghallgatom#41 Engedtek a hívásnak – Eszes László, Kreszner Zsófia
Biztos veled is előfordult már, hogy megszólalt benned egy hang, ami egy új irányt mutatott az életedben. Aztán ilyen-olyan okból: kényelemből, gyávaságból, az önbizalom hiányából, nem hallgattál...
Meghallgatom#40 Trükkök, stiklik – Aczél Gergő, Gaskó Balázs
Két történet arról, amikor ki akarsz babrálni a rendszerrel, túl akarsz járni valakinek az eszén. Hozol egy racionális döntést, a kockázatot összeméred a megtérüléssel, és vállalod a lebukás...
Meghallgatom#39 Lelkiismeret és bűntudat – Sváby András, Juhász Iván
Hol végződik a lelkiismeret és hol kezdődik a bűntudat? Érezhetünk bűntudatot anélkül is, hogy erre okot adtunk volna? A mások életének alakulásáért mennyire vagyunk felelősek? Zene: Bonfire...
Meghallgatom#38 Túlélők – Kiskádár Tamás, Rákár Gábor
Sokunknak voltak már kisebb-nagyobb balesetei, fenyegető, akár kétségbeejtő helyzetei. A kérdés mindig az, hogy később mit őrzünk meg ezekből a kellemetlen, néha fájdalmas élményekből, mit...
Meghallgatom#37 Lidérces helyzetek – Muhi András, Kereszty Gábor
Amikor az ember hirtelen úgy érzi, nincs kontrollja az élete felett; az életveszély érzése mellett talán ez a legfélelmetesebb lelkiállapot. Témazene: Bonfire - An Jone, epizódzene: Wander - Emmit...
Meghallgatom#36 Egy rendkívüli eset – dr. Hartman Gábor
Kérdezz meg egy tapasztalt orvost, volt-e olyan esete, amire évekkel később is élénken visszaemlékszik. Szinte biztos, hogy rögtön akár több történetet is elmesél majd. Epizód zene: Before...
Meghallgatom